Jól esik, hogy érdekel a történetünk, bár úgy gondolom, ez akár sokak története is lehetne.
Visszanézve az utolsó napokat, de úgy az egész 8 hónapot, egy merő rettegés volt. A szimpla aggódás szó nem tükrözné a valóságot. Utólag persze sajnálom, hogy ennyire stresszeltem, de utólag mindenki okosabb.
Szóval pénteken bementünk a dokihoz, megnézte a "pöttöm" kisfiunkat, mondta, hogy nagy a baba, ekkor voltam betöltött 35 hetes, vasárnap töltöttem a 36 hetet. A doki a tavalyira való tekintettel megkérdezte, hogy hétfőn vagy szerdán szeretném a műtétet, a baba nagy, teljesen harántban fekszik, ha megindul magától a szülés bármi miatt, akkor itt gondok lesznek. Ez egy egyszerű kérdésnek tűnt, de nem volt az sajnos. Tudtam, hogy a kis tüdeje még nem fejlett teljesen és na...nem véletlenül 40 hét az a 40 hét. De még egyszer nem akarok csöndes szülést, sírást akarok, hangos babasírást. Csak pár nap volt a különbség, mégis egy nehéz döntés volt, végül a férjemmel a hétfőt választottuk.
Hétfő reggel bementünk, piszok gyorsan szétkaptak, ahogy betettük a kórház ajtaján a lábunkat, onnantól számítva 1 órán belül sírt a babánk. :) Csoda egy pillanat volt! Tudom, mindenkinek az, mikor megszületik a babája, de itt minden kő lezúdult a vállamról, ami az elmúlt 8 hónapban nyomta.
Na de azért ne gondoljuk, hogy problémamentes volt a szülés. Éreztem, hogy nehezen veszik ki a babát, nagyon rosszul feküdt és lent volt a lepény is. De sírt és ez volt a lényeg. Az őrzőbe bejött a dokim és egy gyerekorvos is, közölték, hogy a baba nehezen lélegzik és átviszik egy másik kórházba. Nem tudom, hogy azért, mert sok vért vesztettem és a vérnyomásom lent volt a béka feneke alatt, vagy azért, mert életem legrosszabb hírét már közölték velem tavaly, de teljesen higgadtan fogadtam, nem aggódtam ezen. Tudtam, hogy a pici jól van és ez ilyenkor, ilyen korán teljesen normális, nem lesz itt baj.
Másnap reggel szépen összepakoltam és átmentünk a másik kórházba. :) Ott már hozták is az én kis csöpp gyermekemet, aki egyébként 3 kilóval született. Jó erőben volt, szépen, önállóan lélegzett, már semmiféle rásegítés nem kellett. Azóta már megduplázta a súlyát, jó étvágya van és egy csodaszép, kiegyensúlyozott baba, mosolyog és csodálkozik a világra!
De ez a blog nem róla szól, így részemről ez lesz az utolsó bejegyzésem. Az első babám minden nap eszembe jut, most már van is elképzelésem róla, hogy nézne ki, mert biztosan hasonlítanának. Ha Ő élne, akkor nem született volna most babánk. Nincs ez így jól, mert egy szülő nem választ gyermeket, de az élet már csak ilyen, választott helyettünk.
