A szülést pár helyen idézőjelbe tettem. A szülés egy szó arra, hogy az anya világra hozza a babáját, erre készül hónapokon keresztül. A születés az életet jelenti. Senki nem gondol arra, hogy az ellenkezője is bekövetkezhet. Néha fura is kimondani: szültem. És most ne menjünk bele a császár kontra természetes szülésbe...bár nem rohadt mindegy, ha egészséges a gyermeked?? Kedves anyukák, akik ezen versengtek...picit gondolkozzatok el a Titeket érintő "problémán", hogy a császár vagy a természetes szülés a rosszabb. Ha se Neked, se a babának nincs semmi baja, meg amúgy is, ennek a témának nincs értelme. Orvosi szemmel megint más, de nem arról beszélek.

Én 9 hónapig a szülés élményére készültem, ami akkor ott teljesen összeomlott. Nem lesz síró baba...csupán egy műtét lett a vége. Mindennek ellenére én szeretek a terhességemről beszélni, sőt, a kórházi élményeimről is szívesen beszélek, mert egyszerűen erre készültem szeretettel, odaadással a 9 hónapon keresztül. A babavárás időszaka is annyira sok új csodálatos élményt adott, hogy egyszerűen muszáj beszélnem róla. Hogy erre mi a hallgatónak a helyes reakciója? Fogalmam nincs. Én talán annak örülök a legjobban, ha meghallgat és nem néz teljesen hülyének, hogy milyen boldogan beszélek egy olyan időszakról, aminek a vége tragédiába torkollott. Itt viszont párhuzamot vonnék: azokról a családtagokról, szülőkről, nagyszülőkről, akiket az évek során elveszítettünk, nem beszélünk? Dehogynem! Hiszen az életünk részét képezték, szerettük őket és megérdemlik, hogy szeretettel emlékezzünk rájuk. Tudom, nem ugyanaz a kettő, de a mi gyermekünk is megérdemli, hogy szeretettel beszéljünk Róla, arról a rövid kis időről, amit velünk töltött.