Elvesztett baba utáni élet

Elvesztett baba utáni élet

Edzés

2018. október 31. - mightyman002

Tegnap edzeni mentünk. Jó idő volt, megbeszéltük, hogy ne menjünk terembe, inkább ki a szabadba, fussunk kint az atlétikai pályán. Van kondipark is, tudok edzeni, előtte futok 2km-t, bemelegítésnek. Hamarabb kezdtem a körömet, hamarabb is végeztem. Látom, hogy a feleségem nem fut, csak sétál. Ráadásul furán, azt hittem rosszul vette a levegőt, tipikusan olyan tartásban van a keze, de még messze jár. Elindulok felé, nyugtalannak érzem magam. Meg akarom kérdezni, hogy "mi újság, hogy megy", de erre már ő is ugyanezt kérdezné, de be sem tudta fejezni a kérdést, és máris előtört belőle a zokogás. Az a mélyről jövő, keserves zokogás, amikor megszakad a szíve, és a tied is a hallatán. Bármivel segítenél, embert ölnél, szupernovát hoznál neki tenyérben, de nem tudsz. És ha tudnál se érne lófaszt se. A tehetetlen düh az ami marad, és a fájdalom a szemében. Amivel rám néz. Ölelem úgy, ahogy csak bírom. Majd összeroppan a kis teste. Simogatom és puszilgatom, próbálom tartani a lelket benne. Az edzés hozta elő belőle, mondja. Próbálom elhinni, így én is valamelyest nyugodtabb vagyok. Sétálunk kicsit, még pityereg. Miután megnyugszik, nekivág újra a futásnak, én elkezdek kondizni, de feszít belül a fájdalom engem is.

Fura dolog ez az edzés. Elvileg nagy segítség. Valójában is, csak kérdés, hogy miféleképpen segít. Nehéz ilyenkor elhinni, hogy mennyire jó, amikor ezt látom rajta. De aztán mire végzünk, tényleg könnyebb a lelkünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://csendbensiroszulok.blog.hu/api/trackback/id/tr6914335581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dotya 2018.11.01. 00:54:18

Tudom, hogy magatok miatt írjátok a blogot, nem a hülye hozzászólásokért, de el kell mondjam, hogy potyognak a könnyeim minden egyes bejegyzés után. Pedig nem vagyok az a síró-picsogó típus. Nagy ölelés nektek ismeretlenül is és nagyon sok kitartást!

mightyman002 2018.11.06. 16:23:19

Bár valóban magunk miatt írjuk elsősorban, de jólesik minden egyes jó szó, és sokat számít mindkettőnknek. Jó tudni, hogy azért vannak, akik együttéreznek velünk. Még ismeretlenül is.
süti beállítások módosítása