Emlékszem, nem volt még 2 hete, hogy itthagyott minket a kisfiunk. De talán már az 1. hetet átvészeltük. Ott jártunk, amikor már a legközelebbi családtagok meg merték kérdezni, hogy hogy vagyunk. Egy rohadt nehéz éjszakán voltunk túl, amikor megkérdezték a feleségem, hogy én hogy vagyok. Ekkor elmesélte, hogy álmomban zokogok... Régebben kibaszottul szerettem aludni. Olyanokat tudtam aludni sokszor/sokáig, hogy arra keltem fel, röhögök álmomban. Igazi ízes kacajjal. Nagyon jókat álmodhattam. Mostanra már azt kell mondjam, idejét nem tudom mikor keltem utoljára erre. Az alvástól sokáig féltem. Több összetevős ez az egyenlet, a részletek nem is lényegesek. De rég nem azt nyújtja amit kellene.
Nade, hogy kitérjek az álomra. Alapvetően én nem vagyok az az álmodós típus. Igen, tudom, hogy mindenki szokott, csak nem emlékszik rá. De én tényleg nem szoktam. Emlékszem arra, ha volt valami, akkor azt mondom, hogy álmodtam csak nem emlékszem mit. De ez is rohadtul ritkaság számba megy. Általában: semmi! Egyetlen álmom volt ezidáig, amire annyira emlékszem, hogy fel tudom az összes pillanatát eleveníteni, és bármikor el tudom magam rajta sírni. A nagyobbik öcsémről szólt. Nem mesélem el.
Amikor ez történt velünk, még egy ilyen teljesen valóságnak tűnő álom talált meg. Mintha csak a bőrömön, az arcomon éreztem volna. Ijesztő volt, de ugyanakkor csodálatos is. Párom irigyelte is.
Egy fekete, világítás nélküli szobában vagyok, ott még nem hallattszik és nem is látszik semmi. Csak egy sötét semmi van, középen a plafonról lelógó spotlámpa fényében lassan megjelenik az arcom. Ki lehet venni azt is, hogy egy kapucnis pulcsiban vagyok, ami szintén fekete. Ergó tényleg csak az az arcom látni a lámpa fénye alatt, a hajam vagy a fejem körvonalai már a feketeségbe burkolóznak. Forgatom a szemem, amikor egy kicsi kéz, egy gyermeki kis apró kezecske nyúl az arcom felé, és meg akarja érinteni. Abban a pillanatban ahogy hozzámért, a simogatására felriadtam. Arc nem társul hozzá, jobbról a feketeségből benyúl a lámpa fénye alá a kéz, csak a karja látszik.
Bármikor felidézem ezt, mindig könnyes a szemem. Amiben biztos vagyok, hogy ez az ő üzenete.
