Ismét babát várunk. Még csak a 9. hétben vagyok. Nagyon örültünk, hogy most elsőre sikerült, nem kellett hónapokig próbálkozni. Az én jókedvem viszont gyorsan eltűnt, a helyébe folyamatos aggódás lépett. Vajon minden rendben lesz-e, lényegében ugyanazok a félelmek, mint tavaly is voltak, de 100-szor erősebbek, sokszor beteges. Csak az eredmények legyenek rendben, csak ne legyek beteg, ne kapjak el semmit, pláne az influenza járvány kellős közepén. Emiatt itthon vagyok a 12. hétig. Kicsit túlzásnak tartom, de ha belegondolok, hogy orvosi javaslat ellenére én eljárok dolgozni és úgy kapjak el valamit...na azt nem tudnám a vállamon viselni. Így marad az itthonlét, de legalább nincs ágynyugalom. Tornázni ugyanúgy szoktam, mint ahogy az első terhességnél, persze csak kismama tornát és csak addig, amíg nem szól semmi ellene.

Nagyon nehéz feldolgozni ezt az egészet, nehéz jól kezelni. Szeretném felhőtlenül várni ezt a pici babát, de nem megy. Nem tudom, mit csináljak, hogyan lehetne ezt az óriásra nőtt félelmet és aggodalmat valahogy visszább szorítani. Csak el kéne fogadnom, hogy bármi lehet a vége? Lehet boldogság és lehet tragédia is, mint tavaly? Én már nem mondhatom azt, hogy "velem úgyse történik meg", mert már egyszer megtörtént. Hiába mondják azt körülöttem, hogy minden rendben lesz, az élet nem így működik. Persze az se segít, hogy körülöttem sokan várandósak vagy nem rég szültek egészséges babát. Nem kívánok senkinek se rosszat, egyszerűen rossz érzés, hogy az ismerősi körben pont én vagyok az, akire lehet mutogatni, aki a rossz statisztikát erősíti. Jobb lenne, ha senki ilyen nem lenne. 

Az első terhességemnél büszke voltam magamra, hogy bátor, de megfontolt kismama voltam, nem az az aggódós fatja. A baj nem emiatt következett be, hiszen minden rendben volt végig. Most pedig az állandó aggódás, meg a tudat, hogy bármi történhet, felemészt. Jó lenne ezekről beszélni is, de mivel az ismerősi körben sok a kisgyerekes, vagy épp a szülés előtt álló, így nem ijesztgetem őket, meg megvan a saját problémájuk. Ráadásul sajnos az elmúlt időszakban pofán csapott az is, hogy az igazán nagy bajban elég kevés emberre tudok számítani. Borzasztó érzés ez is. Így hát marad a blog, ide bármikor ki tudom írni.